10, azaz betűvel leírva tíz napja zajlik ez az őrület, a gasztronómiai kihívások netovábbja, a kezdetben nehéznek gondolt cselendzs, a liszt és a cukor elleni harc, amiben jelenleg nagyon bőven nyerésre állunk. Nyerésre állunk, mert nemcsak az megy, hogy nem eszünk olyan dolgokat, amikben ez a két fehér méreg van, hanem lassan élvezzük is a velejáróit. Persze néha igen jól esne egy csoki és a szerzővel is előfordul, hogy pizzával álmodik, de összességében a sok új íz és az egészségesebb étkezés inkább jó, mint rossz, de semmiképp sem küzdelmes, nehéz feladatként van jelen az életünkben. Egyre több dolgot kipróbálunk, már lassan fejből tudjuk, melyik gyártó melyik aszalt gyümölcse tartalmaz hozzáadott cukrot, melyik nem, kinek higgyünk, kinek ne, szóval kezdünk átlépni az amatőr próbálkozók szintjéről az amatőr ténykedőkére, ami minőségi váltás.

Nagy megfejtések ebben a posztban sem lesznek, jó eséllyel senki sem felordítani ezen sorok olvasása közben, hogy "igenbazmegezekeztismegcsinálták", de lesz itt néhány tökegyszerű étel - számszerint kettő -, meg az, hogy hogyan készültek.

Mint már korábban említettük, a krémlevesek igen nagy szerepet játszanak ebben a műfajban, természetesen a lisztes sűrítés felejtős, de liszt nélkül a tejföl majd' ugyanolyan hatékonyan megoldja a feladatot, így rá hagyatkozunk. Ha valaki még nem csinált krémlevest, annak az a módja, hogy fogja a kiszemelt zöldséget, megszabadítja a kosztól, az esetleges felesleges részekről, majd akkurátusan feldarabolja többé-kevésbé hasonló méretű darabokra, aztán puhára főzi közepesen fűszeres, de legalább sót és borsot tartalmazó vízben, majd botmixerrel pürésíti, tejföllel pedig hőkiegyenlítéssel besűríti. Az élmény fokozható, ha mindezek előtt hagymán kicsit megpirítja ezt a zöldséget, további élményfokozás érdekében pedig a minél több, együtt jól működő fűszer használata javallott. A brokkoliból készült változat így néz ki:

Az előétel után pedig jöjjön az alaposan dokumentált lencsefasírt, ami egyrészt vega étel, másrészt tápláló és még finom is, ide pedig azért kötődik, mert se búzaliszt, se cukor nincs benne, csak lencse, hagyma, víz, pirospaprika, pici kurkuma, egy picivel több feketebors és zabliszt, hogy azért összeálljon. Sajnos arra még nem jöttünk rá, hogy a zsemlemorzsát mivel lehetne helyettesíteni, így abban nem lett megforgatva, ezért kissé becsapós a fasírt név. Aki csak ezért jött, attól sajnálattal itt elköszönnénk.

A lencsefasírt életének három, jól elkülöníthető fázisa van.

Az első fázisban nagyjából úgy néz ki, mint egy agyagos talajú falucska fő utcája heves esőzések után: (egyébként hc lencsefanok akár így is fogyaszthatják, pirítósra kenve ideális lehet)

A második fázis során az egyszeri lencsekrém kamaszkorba lép és kikerekedik, valamint társaival együtt felkeresi a lencsefasírtok által látogatott közösségi tereket, ez látható a képen:

Végül minden lencsefasírt életében eljön a felnőttkor, amidőn hetykén felül egy tál saláta tetejére, hogy onnan nézzen szerteszét, megsülve, kipirulva, fogyasztásra készen:

Hát így... Ezzel a poszttal is bebizonyosodott az az alapvetés, hogy kevés dologról is lehet hosszan írni, valamint az is, hogy még mindig nem tud a szerző se központozni normálisan, se rövid mondatokban kifejezni magát. Van, ami nem változik, ilyen például a zenerovat is, ezek meg ügyes emberek együtt, akik értenek bizonyos hangszerekhez:

Óriási dolgok jönnek itt most, végre vannak képek, hozzájuk recept is és eltelt egy hét a start óta, tehát van mérföldkő bőven.

A hétvégére egész jól belejöttünk ebbe az egészbe, komplett menüt dobtunk össze vasárnap, ami nemcsak cukor- és lisztmentes volt, hanem finom, valamint vega is. Újdonsült kedvenc a zabpehelylisztből készült lepény, amit bruttó két perc elkészíteni, kicsit a palacsintára hajaz és felettébb jólesik a péksüteményeket egy hete ignoráló embernek. Sok dolog nem kell hozzá, hogy jó legyen, 3-4 kanálnyi zabpehelyliszthez egy tojás, só, meg annyi víz, amennyivel eléri az ember, hogy pont olyan állagú legyen, mint a palacsintatészta. 

Így néz ki nyersen, a kanál csak az esztétikai élmény fokozására van, az egyébként elhagyható. 

Ha már van lepényünk, kell valami belevaló is, bár az első sütést követően mi annyira örültünk neki, hogy magában is betoltunk párat, a szintén új kedvenc reszelt tormás tejföllel néha kiegészítve. Ennek a receptjét nagyon röviden össze lehet foglalni: kell egy adag tejföl és hozzá friss torma, amit egy reszelőn lereszel az újdonságokra fogékony olvasó, ad még hozzá némi sót és már kész is a kence. Erről nincs kép, mert a tormás tejföl egyébként pont úgy néz ki, mint a torma nélküli.

A lepény sütve a főfogással együtt látható a következő képen, mert így az igazi. A főétel egyszerűségében a faékre hajazó, de annál jóval finomabb csicseriborsós-zöldséges egytálétel volt. A koncepció pedig annyi, hogy laktató legyen és ízletes. Ami volt benne: két konzerv csicseriborsó, egy közepes fej hagyma, 10-12 karika póréhagyma, 2 tv-paprika, sok-sok koktélparadicsom, mindezek alatt olívaolaj, rajtuk pedig néhány fűszer, őrölt chili, friss chilipaprika, indiai fűszerkeverék, őrölt kömény, frissen őrölt bors és némi só formájában, a végén pedig került hozzá némi friss petrezselyem is, meg két kis gerezd fokhagyma, hogy minden jó legyen. Íme a végeredmény:


Ennek a lepénynek van még egy óriási előnye, amire a sütés végén derült fény: egészen véletlenül egészen érdekes alakúra lehet sütni, az utolsó darab mandala formájú lett, aminek nagyon örültünk, de azért nem került vitrinbe, hanem ő lett a desszert alapja. Cukor és liszt nélkül viszonylag nehéz desszertet kreálni, de némi túró, tejföl, mazsola és fahéj keverékéből egész jó kis elegy lesz, ami ezzel a lepénnyel kiegészítve nemcsak finom, de szép is, ilyen ni:

Ha a kedves olvasó jól megnézi, láthatja a lepény csücskeit, a színezet finoman kimunkált árnyalatait sajnos elfedi a desszert krémje, de szép volt az is.

Ennyi kép és szöveg után pedig nem is kell már nagyon mit írni, így is ez lett a leghosszabb poszt evör, már csak a zenés blokk jön, aztán vége is.

Reggeli, aszalt gyümölcs, olajos magvak, friss gyümölcs, natúr joghurt valamilyen gyümölccsel, ebéd, magvak, gyümölcs, vacsora, magvak, gyümölcs... Nagyjából ebben a rendszerben telik az első hét és az már kiderült, hogy feleslegesen pánikoltunk a böjtöt megelőző időszakban, szép lassan rájövünk arra, hogy mi kell nekünk, a hűtőt a hét során szépen feltöltöttük egészséges, liszt- és cukormentes ételekkel, alapanyagokkal és egyre jobban tetszik mindkettőnknek a rengeteg új íz és étel. 

Felütötte fejét az eddig egyikőnkre sem jellemző tudatos vásárlás és az azzal járó kényelem, ami egyébként nyilvánvaló, mindenki tudja, mindenki beszél róla, de én még nem találkoztam élő emberrel, aki csinálja is. Sokkal gyorsabb és eredményesebb ez így, mint az ad hoc jellegű, impulzív shopping, ráadásul jó eséllyel kevesebb étel kerül a kukába, mint eddig, ami több, mint jó.

Az is egy új tapasztalat és lehet, hogy csak placebo-hatás, hogy miután a cukor kispadra került, édesebbnek hatnak a gyümölcsök és úgy általában az ízek mintha jobban érvényesülnének, lehet, hogy a sóról is le kéne mondani, akkor jönne az igazi Kánaán /ez persze mindössze utópisztikus gondolat, az esélytelen még egy nagyon enyhe jelző arra, hogy mennyire valószínűtlen a bekövetkezte/.

A következő posztban már képek is érkeznek és az azokon szereplő dolgokról is szó esik majd, elindul a foodporn-vonal, mindenki legnagyobb örömére, addig pedig itt a muzsika hangja rovat, apácák nélkül.

Túl vagyunk öt napon, továbbra is úgy néz ki, hogy megy ez nekünk, bár tudtunkon kívül csaltunk kicsit, mivel utólag derült ki, hogy a balzsameceteket jellemzően karamellel színezik, mi pedig vidám tudatlanságban locsoltuk a kedvenc salátáinkra, de ezen kívül tényleg sikerül tartani a kitűzött célt.

A csokoládék iránti vágyakozás napról napra nő, de egyelőre erősek vagyunk és az édességet továbbra is a gyümölcsök jelentik, nyers, vagy aszalt formában, esetleg egy kis natúr joghurttal fogyasztva.. A napokban a következő ételek kerültek terítékre: a reggelik továbbra is az extrudált kenyér társaságában telnek, a feltétek váltakoznak, de jellemzően vaj, zöldségek és sajtok kerülnek a ropogós csodára. Az ebédek egész változatosak -, a krém- és különböző zöldséglevesek gyakori vendégek, de volt krumplipüré, resztelt máj, hurka-kolbász - sajnos a véreset ott kellett hagynom, mivel zsömlével készült -, kukoricalisztből készült tekercs zöldségekkel, szóval azért lehet így élni. Találtunk paleo-kenyeret, ami mandulalisztből készül, finom és laktató, az ára pedig az aranyéra hajaz, a száraz és ropogós extrudált csodák után azonban döbbenetesen jól tud esni, annak ellenére, hogy azért a klasszik kenyérre nem annyira hasonlít, kissé édeskés, pirítva meg elég fura, szokni kell még.

Receptek és képek a hétvégétől már remélhetőleg tényleg érkeznek - legalábbis zseniális terveink vannak ezzel kapcsolatban -, merthogy egyébként ez egy foodporn blog, csak még annyira nem látszik rajta, nade ami késik, nem múlik.

Zene legalább mindig van, ma sem lesz ez máshogy.

Egyrészt lettek világító testek az égbolton, másrészt eljött az első olyan nap, ami mindkettőnk számára tartogat meglepetéseket, illetve inkább nehézségeket. Egyikünk ugyanis ma este lemerészkedik a kocsmák legmélyebb bugyraiba és csak bort - vagy vizet, de ezt a lehetőséget egy halk kacaj mellett engedjük is el - ihat, ami az általunk eddig képviselt életszemléletnek nagyban ellentmond és tényleg meglehetősen nehéz feladatnak tűnik, gondoljunk csak bele. Ezen sorok szerzője pedig talán ettől a naptól félt eddig a legjobban, tekintve, hogy a hét egyik felében édesanyja cégében könyvelőként dolgozik és ennélfogva ebédre klasszikus házi kosztot fogyaszt. Ez a házi koszt pedig mindig rendes, tisztességes, laktató étel, általában tartalmaz cukrot, vagy lisztet, olyan nem igazán van, hogy valamelyik ne lenne benne és mindezek mellett jellemzően nagyon finom is. Érthető hát, hogy némi aggodalommal vártam az első ilyen alkalmat, de szerencsémre gulyásleves volt, bármiféle rántás és csipetke nélkül, a második fogásként tálalt tésztára szomorúan, de rettentő lelkierőről tanúskodva nemet mondtam.

Ezt az ebédet egyébként megelőzte a lassan hagyományosnak mondható reggeli, extrudált kenyérrel - amiből egyébként trükkös módon létezik búzaliszttel készült változat is, jelzem -, sok uborkával és sajttal, valamint előző este még készítettem egy zellerkrémlevest, liszt nélkül, simán tejföllel sűrítve, szintén sok sajttal.

Az, hogy ezzel az életmóddal nem fog sokat fogyni egyikünk sem, az már most borítékolható, a sajtfogyasztásunk soha nem látott szinteket ér el és nem hiszem, hogy ez változni fog, de szerencsére a fogyás nem is cél. A nap folyamán elfogyasztott táplálék mennyisége és az étkezések száma is elképesztő méreteket ölt, de egészséges magvak és gyümölcsök teszik ki a nagy részét, így ez mindenképp minőségi változás a korábbi csoki és pékáru dömpinghez képest.

És most zene!

Túl vagyunk az első napon, keblünk dagad a büszkeségtől, mint orkán idején felvont vitorla, s a tegnapi nap után most épp egész könnyűnek hat ez az egész, de valószínűleg lesz ez még rosszabb. Ami már most biztos, az az, hogy ezzel az életmóddal borítékolható a napi 4-5 alkalommal történő étkezés, rengeteg zöldség, gyümölcs és új, eddig még nem látott receptek, ételek társaságában. 

Itt a szerző E/1-be vált.

Az extrudált kenyérrel megköttetett a béke, amennyi averzióm volt vele kapcsolatban, mind eltűnt és most épp a szebb és jobb jövő zálogaként tekintek rá. Felkerült a repertoárba reggeliként egy lazacpástétom, amitől a hangyányit gyanús "a termék halat tartalmazhat" felirat sem tántorított el, liszt és cukor nincs benne és 46%-a norvégnak mondott lazac, a többi most nem érdekes. Nem volt rossz, de azért nem lesz ez mindennapos vendég a roppanós élelmiszeripari csoda - az extrudált kenyér, ha valaki nem figyelt volna - tetején. A tegnap még a cukor- és lisztmentes ételek mekkájaként számontartott kínai büfé ma lehangoló képet nyújtott, minden szószos volt, kivéve a zöldséges tofut, úgy látszik ez ilyen kalandos program lesz, nyitottnak kell lenni, vagy éhes maradok. A szójasajtnak semmilyen íze nincs, az őt körülvevő zöldségek hozták a tőlük várható kötelezőt, a kínai büfés zöldséges rizs meg pont olyan, mint a kínai büfés zöldséges rizs általában, ragacsos, puha, zöldséges, rizs. Eddigi szokásaimmal ellentétben barátkozom a gyümölcsökkel, friss és aszalt formában is, eddig egész jó hangulatban telnek a közösen töltött percek, nem voltak nagy vitáink, a csomagnyi aszalt szilva pedig ilyen lucky strike jellegű dolog lehet, volt benne egy darab magos, s mivel az egészet én ettem, azt is én nyertem meg.

A döbbenetes horderejű újdonságok és izgalmak után ma is van klip, hogy legyen valami állandóság is, tessék:

...és eljött az első nap, előtte meg nem túl váratlanul az utolsó. Természetesen az eredeti tervekkel ellentétben egyáltalán nem sikerült alaposan felkészülnünk, nem spájzoltunk be nemhogy negyven, de egy napra sem elegendő alapanyagból, így élesben tesztelünk, akárcsak a megyekártya program megálmodói. Az utolsó vacsorát már a cukor- és lisztmentes élet ihlette, annyi engedménnyel, hogy szójaszószt még ért használni. A végeredmény egy rettentő ronda, egyébként nem rossz ízű vega ramen lett, a receptjét innen szedtük, aki szeretné elkészíteni, annak a szakács annyit üzenne, hogy kevesebb - akár semennyi - szárított gomba és rizstészta lehet a kulcs a tökéletes gasztronómiai élmény felé.

A gasztronómiai keleti nyitás közepes sikere után eljött a nap, amit egyébként félelemmel vegyített izgalommal vártunk és az hamar kiderült, hogy nem a legjobb ötlet munkanapon kitapasztalni a liszt- és cukormentes élet sajátosságait. A reggeli viszonylag zökkenőmentes volt, az extrudált kenyér némi vajjal és sajttal, na meg egészen finom koktélparadicsommal teljesen vállalható, ezzel úgy fest nem lesznek nagy gondok. Azonban, ha nem készülünk ebéddel, a főétkezés lényegesen nagyobb kihívás, de ha van a közelben egy régóta működő kínai büfé, akkor van esély, legalábbis a szerző ma ebben találta meg a választ a felmerülő kérdéseire, egy adag csirkés-zöldséges-rizses menü formájában, ügyelve, hogy a választott ételen ne legyen semmilyen gyanús szósz, ami lisztet, vagy cukrot tartalmazhat. 

Ezt követte még egy extrudált kenyeres kör, majd este az első rizsliszt-lepény - recept innen -, zöldségekkel és frissen reszelt tormával elkevert tejföllel, ez egyébként finom lett és egész normálisan is nézett ki, csak a fotózás maradt el, valamint az derült ki, hogy nem ilyen ételekhez találták ki az egyébként ízre és illatra is finom citromos-gyömbéres olajat, azt inkább valami édes süteményhez kell használni, igen.

A mai zene pedig nem is lehetne más, mint:

Közeleg a start, mi pedig természetes reakcióként felfalunk minden édességet, ami csak szembejön velünk, hiszen hétfőtől búcsút inthetünk a cukorhegyeknek, az ipari csokoládék nyújtotta pillanatnyi örömöknek, a guszta csomagolásba rejtett önmérgezésnek... Ráadásul mivel a lisztet is bevettük a buliba - vagyis kiraktuk belőle, a cukorral együtt -, direkt úgy kérünk a péknél tíz dekát az apró pogácsákból, hogy érezze, ez bizony lehet nyugodtan tizenöt is, nem fogunk reklamálni, emellett döbbenetes határozottsággal emeljük le az egyébként eddig került fehér kenyeret is a polcról, jön az armageddon, addig meg falni kell. Tehát a nagy diéta előtt a legszebb karácsonyokat idéző cukor- és szénhidrátcunamit zúdítottunk a nyakunkba, biztosan ettől lesz igazán könnyű az a bizonyos hétfő.

Közben úgy fest, megszületett az első komolyabb kompromisszum: sört és rövidet nem iszunk, bort igen, gyümölcsöket eszünk, még aszalva is, de szigorúan figyelünk arra, hogy ne legyen benne hozzáadott cukor (egyébként életemben először ma szembesültem azzal az egyik négybetűs német multi helyi egységében, hogy ez a fogalom létezik aszalt gyümölcsök esetében).

A napokban kezd feltűnni, hogy tényleg mindenben van cukor, nem is kevés mennyiségben, nem csoda, hogy a fél világ cukorfüggő, a diabétesz szinte népbetegség és mindenki teljesen természetesnek veszi, hogy a reggeli kávéjába/teájába legalább egy fél horganyzott puttonyos - igen, ilyen van ám - talicskányit belelapátoljon az édes méregből, majd jókedvűen elfogyassza azt. Ezen tapasztalások viszont szerencsére úgy fest, hogy inkább motiválnak, mintsem eltántorítanak a céltól, ami ugye az egészségesebb, cukormentes élet, a függőség felszámolása és ezáltal valami szabadabb élet kezdése.

Ezt jól fel kell írni mindenhova és nem szem elől téveszteni.

A zenerovat ismét jelentkezik, a recept rovat közben felkészül.

Ezt is kitalálni volt a legkönnyebb...

Az már most látszik, hogy ez meglehetősen egyedi cukorelhagyó program lesz, mert például egy-egy pohár borról, netán sörről - bár ebből találtunk diabetikusat, ami nagyjából olyan lehet, mintha egy búvárnak tropicarium-belépőt kínálnál, hasonló élmény, de azért távolról sem ugyanaz - egyikünk sem szeretne lemondani 40 napon keresztül - pláne nem egy életen át, ugye -, így legalább ilyen formában biztosan mérgezzük magunkat majd.

Egyelőre ott tartunk, hogy a "mit lehet enni?" kérdésre nem igazán találunk adekvát választ, így szinte biztos, hogy nagyrészt lemondunk a bolti élelmiszerekről és igyekszünk mindent magunk előállítani - nem, a zöldségeket, gyümölcsöket, alapanyagokat megvesszük - , ami így jól hangzik, de munka mellett, közben, előtt és után kissé nehezen kivitelezhető, dehát ezért vannak a kihívások. A mindent átható bizonytalanságban az egyik sarkallatos kérdés, hogy vajon az étkezdékben hozzájuthat-e a nép egyszerű gyermeke olyan táplálékhoz, ami biztosan nem tartalmaz cukrot. Az előételtől a savanyúságon át a desszertig tulajdonképp mindenben van valamilyen formában a félelmetes ellenségünkből, ráadásul a tapasztalatok alapján a kereskedői vénával megáldott büfés/menzás/étteremtulaj általában simán rámondja bármire, hogy az, amire rámutattunk, az pont meg is felel az elvárásainknak. Ott van még az édesítés problematikája, mert hát ugye nem arról van szó, hogy akkor mi most innentől nem kívánjuk élvezni a dolgokat, hanem arról, hogy de, csak valahogy máshogy. Ott van a méz, ami a reggeli kávé elengedhetetlen kelléke, de egyrészt hazánk élelmes iparosai csalnak vele és cukorral turbózzák, másrészt a nem turbózottról is pont annyian állítják, hogy nyugodtan fogyasztható, mint ahányan azt, hogy nem.

Szerencsére vannak megnyugtatóan biztos pontok, amik közül a legstabilabb az, hogy ezen a héten még felélhetjük a karácsony környékén felhalmozott édességeket, fittyet hányhatunk mindenféle eddig tartott, vagy tartani kívánt szabályra és habzsolhatunk, hogy aztán majd hétfőtől felfedezzük rejtett tartalékainkat a kitartás és az önmérséklet terén. 

Recept továbbra sincs, zene viszont megint van, hogy jó legyen

Mint sokaknak másoknak, az év elején nekünk is bekattant, hogy valamit változtatni kell az életmódunkon, kicsit jobban kell figyelni az egészségünkre, kevesebb káros szenvedéllyel élni, többet sportolni, jobb ételeket fogyasztani, ezáltal jobb életet élni. Miután alaposan átnéztük a kizárható dolgokat, megtaláltuk a közös ellenséget, a manapság egyébként is - elméletben mindenképp - közutálatnak örvendő cukrot.

A tervek szerint ez a blog két, egyébként erősen szénhidrát- és cukorfüggő ember küzdelméről szól majd a fehér méreg ellen, először negyven napig, utána remélhetőleg egy életen át, hiszen a témában olvasottak alapján aki egyszer magáévá teszi ezt az életmódot, az meg is őrzi, vagy legalábbis kisebb kilengésekkel tartja azt. Szakmai szempontból közel lesz az értékelhetetlenhez a blog, hiszen teljesen laikusak vagyunk a témában, egyszerű megközelítésből szemléljük a dolgot, ez pedig nem más, mint a már sokszor bevált "majd mi tudjuk" szemlélet, melynek módszertana nélkülöz mindenféle szakmaiságot, de jellemzően működik. A start 2015 január 12, egy csodás hétfői nap, addig egyrészt megpróbáljuk valamennyire megtervezni legalább az első napokat, lefektetjük az alapokat, másrészt adunk még magunknak egy duhaj hétvégét, aztán elkezdjük ezt az egészet és lelkesen írunk, miközben egyre jobban érezzük magunkat. Blogolni se blogoltunk eddig, így a kettő pompásan kiegészíti majd egymást, szakmaiatlan és amatőr egyben, kívánni se lehet izgalmasabbat. Receptek és zenék random időközönként felkerülnek majd, kedv és hangulat szerint. 

Most épp zenés kedv van, meg még egyébként sem főztünk/sütöttünk semmit, így itt egy klip kezdésnek: